Könyv készül Székelyföldi Legendárium címmel, mely 150 legendát, mondát foglal magába, színes mellékletekkel, és felvezetőként –nagy örömükre- Kányádi Sándor költő elküldte a szerkesztőknek Bánatos Királyleány kútja című írását. Ez egy nagygalambfalvi monda és attól különleges, hogy az író, gyermekkori élményein keresztül mutatja be a történetet. Hogy cifrább legyen a legendárium román nyelven és rovásírással is készült Legendárium-térkép. Időközben jó kis csapat szerveződött a Legendárium mögé, akik szívügynek tekintik, hogy legendáinkon, meséinken és történeteinken keresztül ismerjék meg a székelységet itthon és a nagyvilágban. A háromévnyi munka gyümölcsét Kudelász Nóbel gyűjtötte könyvbe, de Cseke Tímea, Pálfi Csaba grafikus is kiváló munkát végzett. Fazakas Szabolcs ötletgazda szerint január második felében már kapható lesz a könyv, vagyis székelyesen kapkodható, mert az előrejelzésekből nagy érdeklődésre számítanak. Egy közösségi portálon valóságos legendárium mozgalom indult. A rovásos változatot a Székely Pajzs Egyesület munkatársai végezték, ahol az egyik alappillér a hagyományőrzés. A könyv hat díszkötéses példányát a különböző kontinensen élő székelyek között sorsolják majd ki, a hetedik példány pedig Székelyudvarhelyen marad.
Ambrus András - Székely Újság
A szekelypajzs.org a Székely Pajzs Egyesület hivatalos oldala. Az oldalon közölt írások a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.| szekelypajzs.org © 2010 - 2011