Udvarhelyi Híradó
Lezajlott a Székely Félsziget
Nagyon kevés embert vonzott a Székely Pajzs Napok keretében megrendezett Székely Félsziget, amely múlt hétvégén zajlott Fenyéden. Eredetileg a zetelaki víztározónál akarták megtartani, de az esőzések miatt helyszínt változtattak. Legnagyobb sikerük a táncházaknak volt, több mint 150-en ropták reggelig.
300–400 látogató volt az első napon, megközelítőleg ezren lehettek a meghívottakkal együtt – mondta el Waum Péter, a Székely Pajzs Egyesület vezetője. „Az esti koncertek közül a Fankadeli volt az egyik legsikeresebb, ők nem dőltek be annak a zsarolásnak, melynek a legtöbb nemzeti rockegyüttes be szokott. A tömeg őrjöngött, láthatóan jól érezték magukat. A rendezvény legfontosabb célja a székely kultúra ápolása, bemutatása: meg kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk minőséget produkálni. Négy nap alatt újra kellett szerveznünk az egész rendezvényt, mivel a zetelaki tározónál úgy megnőtt a vízszint, hogy már a színpad tetejét is elérte. Meg vagyunk elégedve az új helyszínnel, ugyanis itt minden lehetőség adott, nincs árvízveszély” – nyilatkozott a szervező.
„A rendezvény egy tisztességes kezdeményezés, sok jó dolog összegyűlt” – summázott dr. Magyar Gábor, a Dobogókő zenekar énekese. „Nekem volt még egy személyes feladatom, egy előadást tartottam a magyar értékrendről. Tulajdonképpen ez nem is munka nekünk, próbálunk egy kicsit segíteni azokon, akik kezdenek rájönni arra, hogy a fogyasztói létnél vannak értékesebb dolgok is. Hétköznapokon is bizonyságot lehet tenni a magyarságról, nemcsak zászlókat lengetve és jelszavak mögé bújva. Csakis így tudjuk hagyományainkat megőrizni.”
Vaskó Lászlóné várpalotai lakosnak felejthetetlen élmény volt a hétvége: „Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Kedvenc íróm Wass Albert és Sütő András, emiatt Székelyföld mindig képzeletemben volt – legnagyobb álmaim egyike teljesült azzal, hogy eljuthattam ide. Nem is tudok szavakat találni arra, mennyire jól érzem magam. Bebarangoljuk a környéket, elmegyünk Orbán Balázs sírjához is. Egy szívfájdalmam van: nagyon kevesen vannak.”
Az egész napos rovásírás-oktatás mellett két csoportnak versenyt is rendeztek. Az első győztese Dénes Botond lett, második Kovács Boglárka, ezüstérmes pedig Simó Magor. A második csoportban Kovács Réka bizonyult a legjobbnak, utána Simó Zalán, harmadik lett Kiss Szabolcs.
Waum Péter elégedett volt a helyszínnel, elmondása szerint valószínűleg jövőre is itt rendezik meg a Székely Félszigetet.
Hargita Népe
Székely Félsziget teljes sikerrel
Lázár Emese
Székely, magyar és Árpád-sávos lobogók, a Magyar Nemzetőrség terepszínű egyenruhájában és a rendezvény logójával díszített pólóban feszítő rendfenntartók és jegyárusok, a bejárattal szembeni oldalon pedig éberen figyelő rendőrök – ez a kép fogadta azt, aki hétvégén ellátogatott a Székely Pajzs Egyesület kétnapos rendezvényére, a Székely Félszigetre.
Az égiek is szerették a Székely Félszigetet, hiszen a két nap alatt az utolsó percben kiválasztott és bevált fenyédi új helyszín felett gomolygó felhőkből egyetlen esőcsepp sem csordult a közel 900 látogató nyakába, akik mind elégedettek voltak azzal, amit nyújtottunk – nyugtázta lapunknak megelégedéssel szombaton Waum Péter, a Székely Pajzs Egyesület elnöke.
A bejáratnál „megbélyegzett” résztvevők többek között a hagyományos székely–magyar mesterségeket – szövés, zsindelykészítés, vagy épp a karikás ostorfonás fortélyait – leshették el, és főként szemügyre vehették a nemzeti szimbólumokkal díszített, a rendezvény hangulatához passzoló portékákat. Magyar és székely zászló kicsiben és nagyban, akárcsak a történelmi Magyarországot ábrázoló térkép vagy az ezzel díszített pénztárca, turulos, koronás, címeres nyakék, mütyür, öv, karkötő, pénztárca volt bőséggel. Akadt vevő a „Hunnia, Örökségünk, Árpád nemzetsége, Székelyföld nem Románia” feliratozású pólóknak, és fogyott a piros-fehér-zöld fonálból font karikás ostor is. Tanulhattak és versenyezhettek is a rovásírás szerelmesei, akiben pedig felbuzogott a harci kedv, az a Harcmezőn tehette próbára erejét és tanulhatott ősi harci fogásokat az udvarhelyi SZIK Egyesület barantásaitól, vagy a Hernádvölgye Őrzői Középkori Hagyományőrző Egyesület tagjaitól, akik a küzdelem előtt középkori harci viseletbe (láncing, sisak, pajzs) bújtatták a jelentkezőt.
Csibi Barna Blogja
A Székely Pajzs Egyesület szervezésében került sor júlis 2-3 között a Székely Félsziget rendezvény megvalósítására a fenyédi Págyertagi Panzió területén. A rendezvényen meghívott előadóként szerepelt Szakács Gábor és Friedrich Klára, Obrusánszky Borbála, dr. Magyar Gábor és mások, valamint zenés előadók, Fankadeli, a Dobogókő együttes és mások. Számos más szórakoztató program, baranta, néptáncbemutatók, ostorfonás, zsindelymetszés, kézműves tevékenységek és vásár is várta az érdeklődőket. A rendezvényen a Hunnia Nemzeti Műhely is képviseltette magát termékeivel.
Plusz Portál
http://www.pluszportal.ro/web/index.php?option=com_content&task=view&id=21684&Itemid=109
A szekelypajzs.org a Székely Pajzs Egyesület hivatalos oldala. Az oldalon közölt írások a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.| szekelypajzs.org © 2010 - 2011