II. Székely Pajzs Napok 2011. június 25-26.

Újra, immár második alkalommal kerül megrendezésre a Székelyudvarhely melletti Fenyéden a Székely Pajzs Napok. Tavaly ráébredtünk arra, hogy nagyon sok a tennivaló, az eddig fel nem vállalt ill. el nem végzett feladat. Ezért megfogadtuk, hogy nem kullogunk mások után, nem bólogatunk megmondó embereknek, hanem a saját, választott útunkat járjuk a székelység jelene és jövője érdekében. Nekünk kell megmutatnunk, hogy képesek vagyunk önerőből, saját belső forrásunkból merítve bemutatni Székelyföldnek, Erdélynek és az egész világnak, hogy milyen gazdag a székely kultúra világa.
A Székely Pajzs Egyesület egyik alappillére a hagyományőrzés. Ezen belül kiemelten fontos a székelység kulturális értékeinek megóvása, bemutatása, megélése. Ismeretterjesztő programokat, kulturális, hagyományőrző, történelmi előadásokat szervezünk egyre gyakoribb időpontokban. A téves tanok helyett a saját hagyományainkat, értékeinket emeljük előtérbe pl. helyi oktatással. Bemutatjuk mindenkinek, hogy ez az út, melyet járni lehet és járni kell, mert csak így lesz székely-magyar jövő. Ez az egyik legfontosabb célja a Székely Pajzs Egyesületnek. Továbbra is örömmel fogadunk minden segítő kezet. Ha úgy gondolja gazdagítaná egyesületünket tudásával, várjuk szives jelentkezését.
Örömmel tapasztaltuk, hogy nem csak a középkorúak fogékonyak a nemzeti eszmék elsajátítására, a közösségi munkára, hanem egyre inkább a fiatalok is. Erről adott nekünk bizonyságot a tavalyi rendezvény, illetve az évközi tevékenységek is, kiemelten a nemrég megrendezett II. Udvarhelyszéki Rovásírásverseny. Ezen a versenyen nagyon sok tízenéves és még fiatalabbak vettek részt. De nem csak a versenyen, hanem annak az előkészületi munkálataiban és lezajlásában is. Így sikerült kialakítanunk a jövőt illetően fontos kapcsolatokat tenni akaró emberekkel, s ez megérleli a gyümölcsét jövendő előadásokon, rendezvényeken.
Tavalyhoz képest idén nagyobb hangsúlyt fektetünk a családias hangulatra, ezért több egész napos kulturális programon lehet részt venni. Elsősorban székelyföldi előadók lépnek fel, ezzel is példát mutatva más, magyarnak mondott fesztiválnak. Bő tára van a székely kultúrának, melyből együtt merítünk öntudatunk erősítésére. Jöjjenek el idén is szellemileg megerősödni!
Röviden a programválaszték:
- Egész napos néptánc oktatás
- Egész napos sportolási lehetőség a Harc Szigeten a székelyudvarhelyi Szik Baranta Csapattal
- Egész napos játszóház a Gyerek Szigeten
- Egész nap lehetőség lesz régi mesterségeket kipróbálni (kovácsolás, nemezelés, bútorfestés, fafaragás, zsindelyezés) a Kézműves Szigeten
- Naponta több előadás (Kádár Gyula : Székelyföld határán című könyvének a bemutatója - Alapmű, annak aki Szabad Székelyföldet akar; Czimbalmas Tivadar : Pallag kultúra Székelyföldön és a Kárpát-medencében; Szakács Gábor - Friedrich Klára : Székely - Magyar rovásírás; Sárkány Szilárd : Napéjegyenlőség jelentősége az Ősi Magyar Pogány hitvilágban; Kovács Gyula : Őseink Jelrendszere)
- Koncertek délutántól éjszakáig (Zöld Kereszt – HU, Dobogókő – HU, Levédia – Erdély, Székely Vér Erdély – HU, Szekler Band – Erdély, Székelyszentmihályi Citerazenekar)
- Estétől reggelig táncház
- Különböző versenyek (történelmi, rovásírás, ügyességi)
- Naponta több néptáncbemutató és népdaléneklés
- Hagyományőrző harci bemutatók
- Rovásírásoktatás
A szekelypajzs.org a Székely Pajzs Egyesület hivatalos oldala. Az oldalon közölt írások a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.| szekelypajzs.org © 2010 - 2012