Annak ellenére, hogy a második Székely Pajzs napok rendkívül színvonalas programmal várta az érdeklődőket, a hétvégi rossz idő eléggé rányomta a bélyegét a rendezvényre. A június 25-26-án sorra kerülő magyar identitástudatot erősítő rendezvényen alig néhány száz fizető vendég fordult meg, melynek mintegy 25 százaléka magyarországi volt.
Jóllehet a szombati nap folyamán nem sajnálták az égiek az áldást, az előadásokra, a versenyekre és koncertekre többnyire sor került. Néptánccsoportok és népdalénekesek léptek fel, a szokáshoz híven a hagyományos népi mesterségeket is ki lehetett próbálni a két nap alatt. Waum Péter szervező, a Székely Pajzs Egyesület elnöke elmondta, hogy minden meghirdetett rendezvényt megtartottak, csupán egyetlen zenekar mondta vissza a fellépést baleset miatt. „Volt közönség: igaz, nem nagy, de annál lelkesebbek voltak. A legnagyobb bulit természetesen a Nemzeti Front zenekar csapta, ezen hatalmas volt a mulatság. A vártakhoz képest kevesen jöttek el, de ez egyértelműen az időjárásnak tudható be. Megközelítőleg 250-300 fizető vendég volt, a zenekarokkal együtt 400-an fordultak meg a két nap alatt. Az előadásokon többnyire részt vettek a látogatók, néhányan csak a koncertekért jöttek a helyszínre. Kizárólag olyan előadókat hívtunk meg, kiknek szellemiségük megfelel a Székely Pajzs Egyesületével: a nemzettudat megerősítése az elsődleges célunk. Fenyéd és Küküllőkeményfalva határában sikerült felavatnunk ünnepélyes keretek közt a rovásírásos helységnévtáblákat is” - részletezte a szervező.
Volt jelentkező a rovásírásversenyre is, hisz 18 ember mérte össze tudását – mondta el Kovács Miklós, a verseny lebonyolítója. Három korosztály szállt versenybe, mindhárom esetben nagyon szoros volt a mezőny. A középiskolás-felnőtt csoport legjobbjának Orbán Kincső, a Tamási Áron Gimnázium diákja bizonyult. Waum Péter hangsúlyozta: annak ellenére, hogy nem a legjobban sikerült a második Székely Pajzs napok, nem csüggednek, jövőre is meg fogják szervezni.
Antalfi József - Udvarhelyi Híradó
A szekelypajzs.org a Székely Pajzs Egyesület hivatalos oldala. Az oldalon közölt írások a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatóak.| szekelypajzs.org © 2010 - 2012