Az alábbi írásokat azoknak az agyhalottaknak ajánljuk, akik olvassák az internetet, de nem gondolkodnak és a magyar történelemről semmit sem tudnak. Amit tudnak azt is a kommunista-liberális mocskos propagandából szívták magukba. Ilyen sötét elbutulásban még sosem volt a magyar népesség, egyetlen korszakban sem, mint most a számítógépes korszakban, amikor információs szemetekkel árasztják el a képernyőket.
Mit üzen október 15-e
Október 15-én vette át Szálasi Ferenc az erkölcsileg elbukott, hazaárulóvá lecsúszott Hortytól a hatalmat, melyet a többpárti Országgyűlés novemberi Határozatával szentesített. A kommunizmus, majd a liberális demokrácia tudatos félremagyarázása ellenére, a hatalomátvétel teljesen alkotmányos és jogkövető volt. Ezt a Magyar Királyi Kúria akkori elnökének az emlékirata világosan kinyilvánítja. Üzenhetne a mai ember számára sok mindent a hatalomátvétel utáni rendelkezések sokasága. A pimasz úri címek, mint a grófi, bárói és a tekintetes, méltóságos, nagyságos, kegyelmes eltörlése. A felsőoktatási intézmények megnyitása az egyszerű néprétegek előtt, különös tekintettel a tiszti iskolákra, és a rengeteg szociális rendelkezés. Sajnos a történelem vihara elsodorta, mielőtt kibontakozhatott volna. De az emberek közül csak keveseket érdekel, vagy érint meg a múlt. Ők inkább a mával, a nehézségekkel, gondjaikkal vannak elfoglalva. Így hát most nem taglaljuk azokat a tényeket, melyeket érdemes lenne, inkább csak arra az egyetlen alapvető tényre szeretnénk rámutatni, hogy a mában vergődő ember számára mi október 15. kézzelfogható üzenete.
Van remény! - Ez az üzenet!
Mert azzal a hatalmas szembeszéllel (börtön, hazugság-hadjárat, szegénység), amivel a Hungarista Mozgalom küzdött, reménytelen volt hatalomra kerülni. És mégis sikerült. Egy céltudatos, elszánt, kisebbségben lévő tiszta gondolat hatalomra tudott jutni. Hogyan? Rengeteg munkával, kitartással, és még több áldozathozatallal. Ez október 15-e üzenete! Rengeteg áldozattal, kitartással kijuthatunk abból a posványból, amibe idegen erők belekényszerítették országunkat. Október 15-én, 13.10-kor, majd 14.00 órakor a rádióban elhangzik Horthy proklamációja és hadparancsa a fegyverszünetről. 14.00-órás hírek után a hungarista pártszolgálatosok birtokba veszik a rádió épületét. 17.20 órakor beolvassák Vörös János vezérkari főnök hadparancsát a fegyveres küzdelem folytatásáról. 21.40 -kor elhangzik Szálasi Ferenc kiáltványa a hatalom átvételéről és a fegyveres harc folytatásáról. Október 16. Horthy lemond és Szálasi Ferencet megbízza a kormányalakítással. Szálasi Ferenc vezetésével megalakul a Nemzeti Összefogás Kormánya. Október 27. Összeül az Országtanács és hitelesnek ismeri el Horthy lemondó nyilatkozatát, és az1937:XIX törvénycikk alapján átveszi a főhatalmat. November 3-ra nemzetvezető választásra összehívja az Országgyűlést. November 2-án összeül a Képviselőház és elfogadja az Országtanács javaslatát Szálasi Ferenc nemzetvezetővé történő kinevezéséről. Szálasi Ferenc leteszi az államfői esküt a Szent Koronára. November 3. A Felsőház is elfogadja az Országtanács határozatát és Szálasi Ferenc nemzetvezetői kinevezését. Szemák Jenő, a Királyi Kúria elnöke emlékiratában Szálasi Ferenc nemzetvezetői kinevezését az akkor hatályos magyar törvénykezésnek teljes mértékben megfelelőnek nevezte (kiemelve azok számára, aki folyton hangoztatják, és 1944. március 19-ét tekintik az utolsó 'alkotmányos, vagy legitim' dátumnak...). (jovonkinfo)

Kép: 1944. október 16-án a Vár udvarán
1944. OKTÓBER 15.
Ötvenhét éve immáron, hogy 1944. október 15-én a Hungarista Mozgalom zászlói a Fegyveres Nemzet harci lobogóivá váltak. A politikai taktikázás évtizedei cafatokra téphe-tik a hungarizmust, de az mégis életideálja marad a magyarnak, mert az bajban is, jólétben is magyar, szükségeli és a Hungarizmus az egyetlen, átfogó magyar életideál. Nincs más, amire a nemzeti öntudat a nemzeti sorsfeladat építô munkáját alapozhatja. A kornak teme-tôkbe öregedô szemtanúin, és még élô utolsó mohikánjain a terhelô, de szent kötelesség, hogy a hamisítás világában felnôtt nemzedékek tiszta látása elôl leüssék a szemellenzôt. Mert nem mindegy tettekkel írni történelmet, s tévedéseken elbukva késôn okulni, vagy tisztán látni, helyesen ítélni és idôkben cselekedni 1944. október l5-hez a politikai fordulatnak jó vagy rossz emléke ragadt. Tartalma azonban messze felül áll minden politikai ítéletben. l944. október 15. rég várt folyamatot robbantott ki, és ez a folyamat nem zárult le se a vértanú Szálasi Ferenc akasztófáján, se a szovjet invázióval, a zsidó-kommunista diktatúrával, sem pedig az idô múlásával. Minden cifra vagy tüskés kulissza alatt él, mozog, lüktet, bontakozik a Magyar Sors. A mai nemzedékek is, a következôk is csak kettôt tehetnek hozzá: javíthatják, vagy ronthatják. Tisztánlátás, becsület és felelôsség kérdése. 1944. október 15-nek történelmi gyökerekig való elemzése segítheti az embert mind háromhoz. A nagy világégésben és országdúlásban, az erôk kegyetlen próbáján egyedül a Hungarista Mozgalom állt szikraszilárdan. A Horthy-rend-szer összeroppant, a ,,kiugrási kisérletben” a partizán szellemű baloldali erôk, a megalkuvást, a meghódolást suttogták az emberek fülébe, amikor a vörös horda, gyilkolva, pusztítva, nôket gyalázva és betegségeket terjesztve nyomult elôre. A nemzet a döntô pillanatban felismerte a végveszélyt és szembe akart szállni vele. Ez október 15-ének története. Minden más csak önmentegetôzés, politikai szócsavarás és hitványságok takargatása. 1944. október 15-én az ôsi föld került veszélybe. Mert errôl volt szó e napon és semmi többrôl. Nem egy hatalomra törô párt puccsa, nem idegen hatalmak érdekeinek szolgálata ez a nap, hanem a végveszély tudatára ébredt nemzet élniakarásának utolsó fellobbanása...“ ,,A történelmi tragédia és a végsô pusztulás legkegyetlenebb viharának szele érintette meg október 15-e örökre felejthetetlen vasárnapján a magyar nemzetet. Szelíden virradt fel a nap, s a gondokkal terhelt lelkű magyarok, akik hetek óta a haza földjéért folytatott harc híreit várták szomjas lélekkel, aggódva a csaták kavargásában ott küzdô szeretteikért, vagy a magyar légtérben folyó harc jelentéseit akarták hallani, egyszerre szíven ütve tántorogtak el, mert a rádióból, amelynek a. halálig menô ellenállás, s a magyarság szabad és független életéért semmi áldozattól vissza, nem riadó magatartás igéit kellett volna harsognia, a gyáva és biztos pusztulást jelentô fegyverszünet bejelentését hallották.. Mindenki elôtt felrémlett a legközelebbi órák és napok iszonyú víziója: az országot elözönlô vörös bolsevista csôcselék gyújtogató, rabló és kegyetlenkedô garázdálkodása, s e komor kép felett az elháríthatatlan nemzethalál fekete bizonyosságai. Megbénult néhány percre a magyarság szívverése, hogy aztán annál elemibb erôvel törjön fel az életösztön védekezô, ellenálló, a gyáva megadást visszautasító akarata. Az úri klikk, a maguk hatalmát átmenteni akaró érdekszövetség, amely az ellenség és a zsidóság szellemi, anyagi zsoldjában hátba akarta döfni a halálos elszántsággal verekedô honvédseregeket, s szolgaságba taszítani a dolgozó milliókat, rosszul számított... Az árulás, az önmagunk és szövetségeseink elleni árulás parancsát megvetéssel utasította vissza a magyar honvédség, csendôrség, rendôrség és egy emberként állott a nemzeti társadalom is, a nacionalista tömegek, a nemzetiszocializmus fegyelmezett ereje, a vörös rém tetteit, két szemével látó tegnapi frontharcos légiós: a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége, s egy vértelen forradalom lángoló óráiban magához ragadta a hatalmat, s a nemzet jövendôjének irányítását. Déltôl estig tartott csak a bizonytalanság, s október 15-én éjszaka már úgy borult a megpróbált országra, hogy minden magyar bizonyos volt felôle: nem lesz szabad és könnyű prédája a bolsevizmusnak ez a tatártól, töröktôl, megtapodott, kegyetlenül sokat szenvedett föld!” – írta 1944. október 15-ének felejthetetlen napjáról a magyarság kesôbbi vértanúja Rajniss Ferenc, a Magyar Futár egykori fôszerkesztôje. Mindezt nem csak azért kell elmondanunk, mert 1944. október 15-ének az ötvenhetedik évfordulója van, hanem mert az összeroppant Horthy-rendszer és a megbukott kommunista diktatúra egykori vezetôi éppúgy, mint a zsidó-bolsevizmus kiebrudalt támogatói a vörös hadsereg szálláscsinálói, még mindig az ötvenhét éves hazugságaik ösvényeit járják. Ma is azzal kérkednek, hogy hány zsidót mentettek meg, de arról hallgatnak, hogy hány magyar pusztult el miattuk. Ôk még mindig a krematoriumokban elégetett zsidó hullák felett sírnak, de elfelejtették a foszforos bombák pokoli tüzében elevenen megégett asszonyokat és gyermekeket. Kegyetlenségnek és náci barbarizmusnak tartják a partizánok kivégzését, de hôsi ellenállónak az árulókat, szabotálókat, a katonaszökevényeket, és a partizánok orgyilkosságait. Budapest lakosságának és a védô seregnek csodálatos hôsiessége új Nándorfehérvárt jelent történelmünkben. Budapest hôsiességét, az ôsi föld védelmét nem az október 15, fegyverleltételi parancs szülte, hanem az új, nemzeti forradalmi rendszerben való bizalom. ,,Akik hangoztatták éveken keresztül, nagy mellet feszítve, dörgô szóval, hôsi pózban, hogy vállalják a felelôsséget, a nemzet és a történelem elôtt, egyformán – a vértanu Rajniss Ferenc szavaival élve – egyszerre eltüntek, levegôvé változtak, s maradtak a tragédia készülô viharának villámlobogásoktól megvilágított sötétjében egyedül az erôs férfiak, akik csak-ugyan tudták, hogy mit akarnak, s akik szívükben melengették üldöztetés közben is, reménytelen napokban és évek alatt is a milliók álmát, igazi vágyát, becsületes akaratát.” Szálasi Ferenc, mint államférfiú is hű maradt azokhoz az elvekhez, melyeket a Horthy-rendszer üldöztetése idején is mindig vallott. Még Horthy Miklós árulása után is ragaszkodott ahhoz, hogy lemondásával egyidejűleg a lelépô miniszterelnök ellenjegyzése mellett nevezze ki, az államfôi teendôk ellátásával megbízott miniszterelnök. Egyetlen államférfi sem szállt olyan nyíltan szembe Hitlerrel, mint éppen a magyar mártír Szálasi Ferenc, aki az 1945. januar 27-én a 64235/5.sz.a. kelt, Honvédfôparancsnoki okmány tanu-sága szerint Hitlert figyelmeztette arra, hogy nem engedi a magyar tiszti sarjadékok elger-mánizálását. Horthy Miklós 1954. november 3-án Estorilból Adenauer Konrád akkori német kancellárhoz intézett levelében, egyebek között ezeket írja: ,,Azok a bizonyos oldalról terjesztett hírek, melyek szerint Magyarország 1944-ben a fegyverszünettel kapcsolatban hajlandó lett volna Németországot hátbatámadni, merô kitalálások... Az ekkori fegyverszünet tárgyalásokon Szovjetoroszország követelte volt, hogy az eddigi szövetsegesek, tehát Magyarország is, fegyverrel támadjanak Németország ellen. Én magam és velem együtt politikai és kato-nai tanácsadóim mindíg megtagadtuk – mivel Németország és Magyarország mindenkor fegyvertársak voltak – ennek a szovjet követelésnek teljesítését, noha emiatt a tárgyalások meghiúsulással fenyegettek, és ezért csupán egy elôzetes fegyverszünet volt megköthetô. Magyarországon soha senki sem gondolt arra, hogy orosz parancsra, szovjet utasításra Németországnak háborút üzenjen. Ez egyszerűen elkepzelhetetlen volt: Magyarország ezeréves történelmének egyetlen pillanatában sem követett el árulást, vagy szegte meg adott szavát.” Horthy Miklós levelében foglaltak nem egyeznek a történtekkel. A moszkvai tárgyalásról szóló eredeti feljegyzések és a Horthyval való táviratváltások túlnyomó része arra vonatkozott, hogy miként lehetne a németekkel meglepetésszerűen és sikeresen a szovjet hadseregekkel együttmükôdve, szembe fordulni. (gr. Teleky Géza: ,,A moszkvai fegyverszüneti tárgyalások” Hírünk a világban c. lap. Washington, 1953. jan-ápr. szám.) azzal pedig, hogy senki sem gondolt arra, hogy a németeknek hadat üzenjen, szemben áll Lakatos vallomása, hogy október 14-én az ô határozott kivánságára törölték a proklamációból a hadüzenetet tartalmazó mondatot. Mikor államfôkrôl, politikai vezérekrôl ír a történelem, rendszerint felsorolja a rossz tanácsadókat. Horty Miklós mindent megtett volna népért, ha a szegedi fôvezér és a nép közé nem áll oda egy feudális, zsidó országhódítókból álló klikk, amely Bethlen István és a titkos kabinet nagybirtokot, zsidó kapitalizmust védô álböl-cseségeivel, angolszász külpolitikai ábrándjaival szinte napról–napra húzta lefelé a kormányzót a maga erkölcsiségéig, materializmusáig és hataloméhségéig. A trianoni aléltságából magához tért nemzeten az újjáébredés, az újjászületés és az élniakarás tudata vett erôt. Ha különbözô pártokba is verôdve, de kialakult egy meg nem alkuvó jobboldali front, amely az olasz fasizmus és a német nemzeti szocializmus eszméjének csapásait követve, társadalmi és szociális reformköveteléseinek hovatovább erôteljesebb hangot adott. Az államhatalom azonban, teljes egyetértésben az államfôvel, mereven szembehelyezkedett e reformkövetelésekkel. 1940. ôszén Horthy Miklós már azt írja Teleky Pál miniszterelnöknek: ,,Nem látok más kiutat, minthogy a nyilas vezetôket meg kell fenyegetni, hogy ha felfordítják a helyzetet, a pártot betiltjuk, a vezetôket falnak állítjuk.” Ez volt az elsô jele a nagy lelkihasadásnak... A Horthy-korszak bel- és külpolitikája kihatott Washingtonnak az amerikai magyarsággal szembeni magatartására. Az OSS idegen nemzetiségek ügyeivel foglakozó részlege a Foreign Nationalities Branch 1943. július 8-án kelt memorándumból kiderül, hogy: ,,A ma-gyar-amerikaiak tömegei a háború kezdeti szakaszában Hitler gyôzelmétôl remélték az elszakított területek visszaszerzését, ezért általában nem ellenezték Magyarországnak a (német-olasz) tengelyhez való igazodását.” Amikor Magyarország hadat üzent az Egyesült Államoknak a magyarság “lojálisnak” bizonyultak Amerika iránt Horthy és kormányának magatartásával kapcsolatban úgy módosult az amerikai magyarság többségének álláspontja, hogy azok csak a ,,német nyomás” miatt adták be a derekukat. A memorandumból az is kiderül, hogy a liberálisok szerint a Horthy-rendszer alapjában mindig a ,,fasizmus és a reakció erôivel szövetkezett”. Horthyéknak az a törekvése, hogy a tizenegyedik órában ,,átálljanak a németellenes koalíció oldalára”, a liberálisok szerint ,,szükségessé tette, hogy az ellenforradalmi rendszer eredendô bűnét továbbra is hangsúlyozzák.” Prof. Vámbéry Rusztem az Új Demokratikus Magyarországért nevű mozgalom elnöke szerint Horthy a valóságban Hitler nyomdokaiban jár, és ugyanazt a büntetést érdemli, amit majd a náci vezérre szabnak ki. 1958-ban jelent meg Amerikában Himler Márton ,,Így néztek ki a magyar nemzet sírásói” című könyve, amelynek feliratán az író úgy szerepel, mint az ,,Office of Strategic Services” magyar osztályának vezetôje. Ha volt kommunista szennyirat, amely a magyar múltat akarja örökidôkre sárbarántani, ha volt ószövetségi bosszú, aljas és diktálni, kiírtani akaró anti-magyarizmus, akkor ebbe az ocsmány himleri műbe bele van tömörítve minden. Vitéz Nagybányai Horthy Miklóstól, Szálasi Ferenctôl, vitéz Imrédy Bélától egész Omelka Ferencig, vagy vitéz Endre Lászlóig tolvajjá, kalandorrá, gyilkossá és rablóvá bélyegez mindenkit, még egy Bárdossy Lászlót is. Jobb koroknak és tisztábban látó nemzedékeknek csak fel kell lapozniok Himler Mártonkönyvét, hogy azt mondhassák, hogy a Nemzet lefejezését a huszadik század közepén, nem az amerikaiak csinálták, kezdetben még csak nem is az oroszok, hanem kizárólag és tisztán ezek a megvadult, gyűlöletet lihegô világhódítók. Egyszôrű, egyfajú zsidók voltak a kopók, a fejvadászok, a himlerek, a garnville-grószok, pétergáborok, az ÁVH vezetôi és a kivégzéseknél tomboló csôcselék tagjai. Ahogy 1944. október 15-rôl 1956-ra szaporodtak hátunk mögött az évek, úgy a nagy fordulatra is elkövetkezett a magyar októberek 23-ája: az új ébredés! Ez a vetés már aratás is volt. A független, semleges Magyarország születése! Az új nemzedék vérével írta a történelembe a pusztíthatatlan magyar akarást, bele magába az életbe! A Magyar Sors egy szalagján, mindez, egy nép küzdelme, akaratának kirobbanása, a zsarnokság szorítás alól! (Major Tibor, Szittyakört, 2001, elhallgatotthirek 2011)

2011. szeptember 24.
„ Alattad a föld, feletted az ég, benned a Létra...”
Weöres Sándor
A keleti végek íjászünnepe Földanya hava 24. napján Tordátfalva ősi földvárában, a Fiasmál hegyén.
Torda Táltos újra szólítja jó magyar szívű-lelkű íjászait, hogy az őszi napfordulón a sötétség erői ellenében bizonyságot tegyenek Isten és ember előtt! Őseikre emlékezünk, barátok körében ünnepelünk a régiek módjára: síppal-dobbal, eszem-iszommal a tábortűz körül, íjászattal, ostorozással, birkózással és más egyéb virtusokkal…
8-9 óra Íjászok gyülekezője a FIASMÁL lábánál, a Jurta körül
9 óra Közös felvonulás a Fiasmál szent hegyére. Köszöntés, seregszemle, majd a délelőtti és délutáni hadiösvény közös bejárása.
1 óra gyakorlási idő a céloknál.
11 óra Íjászok megmérettetése
14 óra Közös ebéd ( bográcsozás )
16 óra Íjászok megmérettetése
Napnyugtakor egy közösen leadott lövés Torda Táltos tiszteletére
20 óra Kiértékelő a tábortűz mellett a tóparton.
21 óra Pipaszívó verseny ( saját pipával rendelkezőknek! )
…Tábortűz melletti vigadozás amíg a bor és a jókedv kitart…

Tudnivalók:
Az íjászünnepen kizárólag hagyományos történelmi íjakat szabad használni, favesszőkkel!
Minden résztvevőtől elvárjuk az alkalomhoz illő jelenlétet! A korhű, vagy magyaros öltözetben való megjelenés kötelező, öltöztessük lelkünket és testünket is ünneplőbe!
Az ünnepen résztvevőknek ingyenes sátorozási lehetőséget biztosítunk a Fiasmál lábánál. Saját evőeszközt mindenki hozzon magával!
Az érkezés péntek estétől lehetséges a táborhelyre. Bejelentkezés a helyszínen!

Nevezési díj 20 lei, ami tartalmazza a szombati bográcsos ebédet is.

Az íjászünnep helyszínének megközelítése:
Székelyudvarhely irányából a szovátai úton indulva Szentléleknél balra térünk a Nyikó menti útra. A harmadik falu, Kobátfalva templománál letérünk jobbra, a kavicsos útra. Innen a „Tordátfalva” táblákat követjük a táborig (4km)
Székelykeresztúr irányából a város Udvarhely felöli végében balra térünk a Nyikó menti útra. A második falu, Siménfalva központjában balra letérünk a Medesér felé vezető keskeny aszfaltútra. Innen a „Tordátfalva” táblákat követjük a táborig (6km)

Kapcsolattartó személyek:
Tölgyesi Béla 0744 139426
Kiss László 0755 191002

A hónap utolsó hétvégéjén, július 29-től 31-ig tartják meg az első Kárpát-medencei Ősök Napja hagyományőrző rendezvényt Bugacon. A három napon mások mellett a honfoglalás korának jeles történelmi alakjaira emlékeznek hagyományőrző seregszemlével, bemutatókkal, koncertekkel, előadásokkal és az ősök fájánál tartandó ünnepséggel.
Az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Lezsák Sándor , az Országgyűlés alelnöke – aki egyben a rendezvény fővédnöke is – a magyar történelem gazdagságára utalva mondta, hogy „az év mind a 365 napja lehetne az Ősök Napja, mert nincs olyan nap, hogy ne találnánk kötést az elmúlt évezredekhez.” Az Ősök Napjának célja „erősíteni a nemzettudatot, azt a nemzetet, amely nagy dolgokra hivatott még a következő esztendőkben, évtizedekben és évszázadokban” – tette hozzá.
Bíró András Zsolt, a Magyar Turán Alapítvány vezetője, a rendezvény főszervezője arról beszélt, hogy „egy nemzet nem tudja magából kihozni a képességeket, amíg nincs önbizalma”. Hangsúlyozta, ez az ünnep az összmagyarságért van, és minden ünnep annyit ér, amennyit az emberek magukévá tudnak tenni. „Élő ünnepeket szeretünk rendezni, és élő ünnepeken szeretnék részt venni a jövőben is” – mondta, hozzátéve, hogy szándékaik szerint az Ősök Napján „minden hősünkre emlékezünk, saját nagyapáinkra, dédapáinkra, ezzel a nemzetrészeket és generációkat összekötő ünnep lehet a rendezvény.”
A három nap programjait ismertetve elmondta, hogy a Bugac melletti helyszínen felépítenek egy honfoglalás kori jurtaszállást és egy bronzöntő műhelyt, lesz kézműves vásár, koncertek, előadások, például az ősmagyar hitvilágról, s annak keleti elemeiről. Az Ősök Napja rendezvényein „a világ legjobb lovas íjászait” lehet majd látni – emelte ki, hozzátéve: a katonai hagyományőrzők hun, avar és magyar emlékeket idéző bemutatót is tartanak majd. A vasárnap inkább a megemlékezés, a szakralitás napja lesz, amikor is az ősök fájánál megemlékezést tartanak, felidézve a magyar ősvallás elemeit.
Boros Emil, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvényre ellátogatók megismerkedhetnek a nemzeti park természeti értékeivel.
Szabó László, Bugac polgármestere az Ősök Napjáról szólva elmondta, hogy fel kell kelteni őseink és hagyományaink iránt az érdeklődést. Reményét fejezte ki, hogy „egyszer majd tényleg minden iskolában, munkahelyen megemlékeznek az ősökről.”
Az ingyenesen látogatható rendezvényről az osoknapja.hu és a kurultaj.hu oldalon is tájékozódni lehet.

Nos, biztos nem leszek túl népszerű az alábbi gondolataimmal, de egyszer végre ki kell mondanunk: a magyarországi (és erdélyi csatlósai) politikai elit azzal követi el a legnagyobb hibát, hogy élet-halál harcnak, létkérdésnek állítja be a székelyföldi autonómiát.
Örömteli e hírben az, hogy minden magyarországi párt képviselője szorgalmazta ezt, egymással versengtek, hogy ki segíti jobban a székelyföldi (ami jelen esetben azt is jelenti, hogy nem a teljes erdélyi) magyarságot, azonban – legmélyebb sajnálatunkra – ez kimerült abban, hogy ki mond nagyobbat, hangzatosabbat. A valóság azonban egészen más, olyannyira más, hogy azzal a magyar kormány egyelőre nem tud megbirkózni.
Lehet aláírásgyűjtést szervezni, hét országból egymilliót (mennyire népmesei ez a „hét országból egymilliót”, nem?), bízva abban, hogy akkor majd az EU megoldja azt, amit mi nem tudunk, de van egy rossz hírem: az EU szarik a székelyek autonómiatörekvéseire, akárcsak a Benes-dekrétumokra, a felvidéki magyarellenes nyelvtörvényekre, a szerbiai magyarverésekre stb. Soha semmire nem mentünk még azzal, hogy az EU-hoz fordultunk nemzeti ügyeinkkel és ez most sem lesz másként.
Ami a romániai regionalizálási kérdést illeti: érdekes, hogy annak a magyar kormánynak a képviselője fontoskodik ez ügyben, amelyik több napnyi késéssel reagált az Erdélyből érkező idegborzoló hírekre, akkor sem valami határozottan. Persze, hisz pártpolitikai megfontolásból nem lehetett az RMDSZ-t támogatni, akinek a javaslata messzemenően figyelembe vette az erdélyi magyarok érdekeit (hogy más esetben mennyire nem teszi ezt a Bukarestben vegetáló magyar politikai alakulat, az most egy más kérdés) viszont a magyar kormány által felépített Szász Jenő-féle MPP és a felépítés stádiumában vergődő Tőkés-féle Erdélyi Magyar Néppárt pedig kereste a levegőt a botrány idején. Kiderült feketén-fehéren, hogy a bukaresti parlamenti jelenlét nélkül – tetszik ez nekünk vagy sem – a román politika úgy szervezte volna át a közigazgatást, hogy abban magyar többségű megye nem marad. És ezt sem a KDNP hangzatos beszólásai, sem Szabó Vilmos pofátlanul hazug önmosdató kijelentései, sem az EU, és sem a NATO nem tudta volna megakadályozni. Tehát, itt van a veszély, avagy a kutya elásva: addig építik ezt az „élet-halál” harc imidzset (aminek csak az a célja, hogy a magyar politikum önmaga fontosságát bizonyíthassa), amíg kiderül, hogy ez sem fog összejönni. Hogy a vélhetően maga alá roskadó székelyföldi magyarokkal mi lesz, amikor a mennyei „létkérdés” harcából felébredve a pokoli valóságban kötnek ki, nos, az már kevésbé érdekli a KDNP-t és a magyar kormányt.
Húsz éve egyebet sem sem hallunk, mint az autonómiát – amely majd elhozza a Kánaánt erdélyi véreinknek – miközben a magyar politikai elit egy perccel sem került közelebb ehhez. Ha tényleg létkérdés lenne, akkor valóságos bibliai csoda, hogy élnek még a székelyek, viszont ezzel ellentétben a valóság az, hogy autonómia nélkül, a román közigazgatástól és a balkáni mentalitástól sújtva még mindig élünk, nem is rosszabbul, mint csonkahoni véreink. Bizony, ez csoda, nem is akármilyen, ami viszont könnyen véget érhet, ha a mesterségesen felkorbácsolt elvárások ki nem elégítése után bekövetkező depressziós korszak kivált még egy emigrációs hullámot. A kevesebb néha több, mondják Székelyföldön, és nagyon jól tudják, hogy ez így is van.
Van, amiről nem beszélni kell (sok beszéd szegénység, ugye?), hanem megvalósítani, a mindennapokban megdolgozni érte – EU-s támogatásokat szerezni a székely pityókatermesztőknek, felszámolni az illegális fakitermelést, alternatív energiahálózatot kéne kiépíteni, sok székely faluban pedig a csatornázás és az áramellátás sem megvalósított – mert, ahogy azt Csengey Dénes (Isten nyugtassa!) mondotta volt: „Európába, de mindahányan”, az Székelyföldre is igaz. Nem csak a Szász Jenő magyar címerrel kirakott úszómedencéje kell EU-konform legyen, vagy Markó Béla villája, hanem Székelyföld egésze, és ha ezt elérjük, akkor az autonómia már csak gyerekjáték. Azonban húsz évnyi „demokrácia” és „szabadság” (az idézőjelek indokoltak, ám tegyük hozzá, ezen a téren talán sokkal jobban állunk, mint csonkahoni magyar testvéreink, ahol már ruházati kérdésekről is törvényt alkotnak) sem hozta el azt, hogy Hargita és Kovászna megye kilépjen a szegénységből, hiába özönlenek a magyarországi turisták nyaranta (a magyarországi tőke már kevésbé) Székelyföldre, és hiába magyar a két megye majdnem teljes vezetése. Autonómiával együtt sem fogunk kilábalni ebből, amíg ilyen a politikai elitünk, ezt ideje lenne belátni.
Ha jól tudom, Orbán Viktor szokta idézni azt az angol közmondást, miszerint „first thing first”, azaz első dolgot először. Ez állna az elszakított területekkel kapcsolatos politikára is: mielőtt hangzatos szavakkal autonómiát követelünk és hülyítjük élet-halál harcunkkal a jó népet, nem ártana legalább annyit elérni, hogy a Mátyás-szoborról vegyék le a minket sértő Iorga-táblát, már csak azért is, mert a restaurálás költségeinek felét a magyar adófizetők állták. Aham, ez már megoldhatatlan feladat, ugye? Hisz a visszacsatolásról álmodozó magyarokat leidiótázó bukaresti magyar nagykövetnek sem sikerült, az első szóra megfutamodott, hogy hangosan röhöghessen rajtunk a világ, de Verőce az más, Verőcén lehet magunkat harcos magyar politikusoknak beállítani, akiknek semmi sem fontosabb, mint a székelyföldi autonómia, és akkor arról még nem is beszéltem, hogy ezek a „hősök” szóltak be anno Szegedi Csanádnak, hogy ne nagyon beszéljen a székely autonómiáról az EP-ben. Tiszta szerencse, hogy Csanádot nem abból a fából faragták, nem is hiába lett tiszteletbeli székely…
Semjén Zsolt nagy vadász hírében áll, a védett madarak iránti vonzalma is közismertté vált. Nos, így már jobban tetszik érteni, miért félek attól, ha a magyarországi politikusok élet-halál harcot vívnak értünk?
Friessner József - Nagyszeben, Erdély